Kolbásztöltéskor gondos előkészítést követően előkészítjük a húsdarálót, a kolbásztöltőt valamitn a kimosott és előáztatott beleket. Az ízletes tölteléket a darálást követően átgyúrjuk a fűszerekkel és pihentetést követően a kívánt bélbe töltjük. Figyeljünk a tisztaságra és a arra hogy a beleket ne töltsük túl, mert repedéshez vezethet, ami további plusz munkával jár.
A kolbásznak való húst és zsiradékot nem szabad megmosni, mert így a keleténél több vizet vesz fel, és könnyen megromolhat. A vért teljesen tiszta ruhával töröljük le róla. A húst minden esetben tisztítsuk meg az inas, mócsingos részekről, mert a hártyákat, a porcokat a daráló sem képes szétvágni, és nincs rosszabb a rágós kolbásznál!
A kolbász kicsontozott sertéstarjából, lapockából, dagadóból (ez már azonban zsírosabb), és egyes estekben a combból a legfinomabb. Mindenesetre a pofahús is felhasználható,de ez a sertés húsainak mikrobiológiailag legfertőzöttebb húsrésze. Néhány kolbászfajta készítéséhez marhahús is szükséges, esetleg lóhús. Ha csontos húsból (pl. tarjából) készítünk kolbászt, mindig számítsunk arra, hogy a csontnak is van súlya! A receptekben megadott húsmennyiség mindig kicsontozott színhúsra értendő.
A kolbász súlyvesztesége- füstülés és szikkadás után-a hús víztartalmától függően) kg-onként kb. 3-4%. Ez azt jelenti, hogy pl. 6 kg nyers, betöltött kolbászból körülbelül 5 kg 70 dkg marad, ami a tároláskor a száradás következtében még tovább csökken. Ennek az a magyarázta, hogy a húsok víztartalma elég nagy, és már a füstölés alatt megkezdődik a száradás folyamat. Minél vékonyabb a bél, amibe a kolbászt töltöttük, annál nagyobb a vízveszteség.
A kolbásztöltés egyik legfontosabb szabálya, hogy a bélbe törött kolbász olyan kemény legyen, hogy nyersen is meg tudjuk fogni annak veszélye nélkül, hogy szétesne, kifolyna. Ha észreveszzük, hogy a töltelék között levegő, üreg van, vagy a belet nem tölti ki szorosan a hús, akkor a levegős helyeket tűvel meg kell szúrni. Csak arra ügyeljünk, nehogy körbeszurkáljuk, mert akkor az egész kihasad, a betöltött, kész kolbászt szurkáljuk meg.
A kolbászbelet nem zsineggel kötjük el, hanem a bél egyik végén néhányat csavarunk, és megfogva, a húst betöltjük a bél teljes hosszáig. Közben óvatosan csigavonalban tekerjük össze az asztalon a hosszú, vég nélküli kolbászt egészen addig, amíg a bél el nem fogy. A végén ismét csavarunk néhányat. Tetszés szerinti hosszúságban (pl. 30 cm-esként) csavarunk egyet-egyet a betöltött kolbászon, és ily módón a 2-2,5 méter kolbászbélből 3-4 pár kolbászt készíthetünk. A csavarások mentén elszakíthatjuk, de egyben is hagyhatjuk az egészet. A pározott kolbászokat rögtön felakasztjuk egy rúdra. Nem kell attól félni, hogy esetleg leszakadnak, mert a bél nedves állapotban igen rugalmas.
A kolbászbelet langyos vízben tartsuk felhasználásáig, mert a langyos víz megakadályozza a bél idő előtti megmerevedését. A bél visszafagyasztása nem ajánlott áztatás után, mert roncsolódhat a bélfal, ami gyors szakadáshoz vezet újbóli felhasználás esetén...
